Seregély Ágnes novellák, versek, regények

A könyvek

regényrészlet

Egy elismert szakértőnél kell megjelennem délután, valamikor három és fél négy között. Bár hallomásból tudom, hogy velem ellentétben nem túl pontos, három óra előtt tíz perccel már a kapu előtt állok. Óriási, kétszárnyú, kovácsoltvas. Sűrű tejhabszerű ködben úszik. Eszembe sem jut, hogy kételkedjek. Feszült vagyok, a türelem nem tartozik az erősségeim közé, azaz utálok várni, és átkozom az udvarias korrektségemet. Jó lenne kicsit lazábbnak lenni. Telnek a percek, suhan körbe a régi, kopott karórámon a legvékonyabb mutató. Anyai nagyapámtól örököltem. Nem csöngetek korábban, csak amikor már idő van. Kétszer röviden. Beengednek, azaz nyílik az ajtó, de senki nem jön ki elém. A földszinti lépcsőház üres, se személyek, se tárgyak, csak a csupasz sárgásbarna falak. Az ősrégi lift a harmadikon várakozik. Lehívom. Csikorogva érkezik. Az ajtaját nehezen lehet becsukni. Kínlódok vele, de végül sikerül.
Rövid áramszünet az agyamban, jelentéktelen ájulás, kiesik egy fejezet ebből a történetből, lehet, hogy csak egy bekezdés, azalatt nem igazán tudom, mi történik.
Már egy kis teremben vagyunk. Lehet, hogy eredetileg nem is olyan kicsi, csak körbebástyázták polcokkal faltól falig. Én ülök, ő áll, fölém magasodik, néha kopott szemüvegét, néha maradék, gyér haját simogatja. Mint a sortűz, folyamatosan jönnek a keresztkérdések. Kinyitom a könyvemet. Keresgetek benne. Nem találom az oldalt, amit előre megjelöltem. Lecsukom a fedelét, de már egy másik borítót látok.
– Ez nem az a kiadás, azt hiszem – mondom zavartan.
– Nem baj, tudok másikat adni – ajánlja fel a szakértő. Megkérdezi, hogy korábbit vagy későbbit szeretnék-e. Folyton elakad a nyelvem. Dadogok. Elveszem, amit a kezembe nyom. A fedelén ugyanaz a cím, a szerző neve, akit nagyon becsülök.
– Olyan, mintha személyes ismerősök lennénk – jegyzem meg viccelődve, de nem nevet. Lapozom a könyvet, de semmit nem tudok beazonosítani. Izzadok, patakokban folyik rólam a víz. Újabb és régebbi kiadásokat kapok. Egyikben sem találom a szakaszt, amit megjelöltem, és már azt sem tudom, hogy melyik volt az eredeti, az enyém, hogy melyik kiadást hoztam magammal. Kupacokban tornyosulnak előttem, válogatok, rakosgatok, nem találom a sajátomat. A szakértő közben valami mást olvas elmélyülten, lehet, hogy már teljesen le is mondott rólam. Sokan vannak ilyenek, mint én. Teljesen feleslegesen jönnek. Ezeket jegyzi meg. Szigorú szemei vérágasak és sötétek.
Sokáig csak ülök egy helyben, mozdulatlanul. A szavaknak nincsen értelmük, nem jelentenek az égvilágon semmit, és egy idő után összefolynak a betűk a szemem előtt. De azért szorgalmasan nézek végig mindent, keresem az igazságomat.
– Akkor ezt most hagyjuk is, nem nevelgetem tovább – jegyzi meg a szakértő, és az orrát egy lepedő méretű zsebkendőbe fújja. – Nemsokára újra találkozunk, hacsak addig fel nem adja.


– Titokban kell tartania – mondja a szakértő, akivel egy parkban találkozom. Teljesen átizzadta az ingét. Világoskék, apró zsebbel. Barna szeme ide-oda tekintget. Több száz oldalas paksamétát tart a kezében. Egy része nagyon régi lehet, látom, hogy megsárgultak a papírok. Egy padon ülünk, kellemes az idő, szépre van színezve az égbolt, járókelők a háttérben. Végeztek a munkájukkal, mennek haza, kutyát sétáltatnak vagy futnak. De nem tudhatjuk, kinek mi az igazi szándéka. Ez utóbbira nyomatékosan felhívja a figyelmemet. Legyek óvatos. Ő is az.
Három levelet bíz rám. Nagyon vigyázzak rájuk, ne mutassam meg senkinek. A saját anyámnak se. Mondom neki, hogy már meghalt. Tudom én azt, hogyan értette, mondja. A teste merev. Csak a szemgolyói mozognak. Szinte moccanás nélkül néz körbe-körbe. Enyhén szédülök ettől a lefelé tartó örvénytől. Ha kisebb zajt hall, megrezzen. A fogai között préseli ki a hangokat. Ne most bontsam ki, veszélyes lehet. Nézem az arcát, próbálom fellelni rajta a őrület jeleit, de nem tudom pontosan, mit kell a diagnózishoz keresni. Lehet, hogy csak nem tudok a sorok között olvasni. Megkér, hogy most már induljak el végre, hiszen gyanúsak vagyunk így együtt. Lesétálok a kikötőhöz. Egy darabig még nézegetem a sirályokat, utána indulok csak haza.


A városházán fogad ügyvédei társaságában. Magas, jóképű, ötven körüli férfi, őszes hajjal. Frissen vasalt ing, ízléses nyakkendő, öltöny. Lehet, hogy csak tegnap vette.
– Mindent pontosan le kell írásban is fektetni, ez az egyik legfontosabb alapelvünk – mondja. Évekig dolgoztak a szerződéseken. Egy egész csapat. Szakértelmükhöz nem férhet kétség. Az iratokat egy széfben találom majd, a bankban. Csak a szomszéd épületig kell elsétálnom, nem fogom eltéveszteni.
Aláírok mindent, amit elém tesznek, átveszem a meghatalmazást és egy kulcsot. Fogalmam sincs, hogy mit nyitok majd ki vele, de nem akarok feleslegesen hülyeségeket kérdezni. A parkban minden nyugodt, pár kutyát látok csak játszani. A szomszéd városrészben már zuhog, de ide még nem érkeztek meg a felhők. Reggel elcsomagoltam az esőkabátomat is.

A szerzőről

Seregély Ágnes

Prózát és verseket írok, olyan szövegeket, amelyek egyszerű pillanatokat örökítenek meg, de ki is emelnek a hétköznapok monitonitásából. Nézz körül, hátha találsz egy mondatot, amely elkísér egy darabig az utadon.

Seregély Ágnes novellák, versek, regények

Rólam

Prózát és verseket írok, olyan szövegeket, amelyek egyszerű pillanatokat örökítenek meg, de ki is emelnek a hétköznapok monitonitásából...

NÉZD MEG AZ ÍRÁSAIMAT!

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Ha kérdésed van, együttműködnél velem, vagy csak írnál pár sort, írj e-mailt.