Szerda reggel volt. Fújt a szél. S. úgy gondolta, hogy az időjáráshoz képest talán alulöltözött. Kellett volna kabátot is hozni. Fázott.
– Talán jön egy újabb fejmosás – gondolta magában. A kedd esti e-mail alapján semmi jóra nem lehetett számítani. Bizonytalan volt és ijedt. Beszaladt egy kávéért a dohányboltba. A biztonság kedvéért vett egy energiaitalt is. Nagyon keveset aludt. Kellett a szervezetének a bátorítás.
A teremben már gyülekeztek a kollégák. Olyanok is, akikkel az ittléte alatt talán csak kétszer beszélt. Egy másik osztályon dolgoztak. Nem tudott róluk semmit, az utcán talán meg sem ismerte volna őket.
Mindenki a sajátjaival állt egy csoportban: az északi sarokban az első emelet, a déli sarokban a pénzügy, keleten az adminisztráció, ő maga a kis, négy fős társaságával a kopott kávéfőző mellett. Még nem érkezett meg mindenki, így várni kellett. A csendet csak néha szakította meg egy-egy lényegtelen mondat az időjárásról, a közeli pékség kínálatáról. Vagy egy-egy kellemetlen poén csattant el kínosan, esetlenül.
A cégvezető a sarokban állt. Magánya elárasztotta és lefojtotta a fulladozó teret. Mereven bámult maga elé. Várt. Várta az embereit.
A régió gazdasági helyzetével kezdte. Az országéval. Onnan araszolt előre az elkerülhetetlen, beláthatatlan és torokfojtogató következmények felé. Mindenki az utóbbiakat várta, senkit sem érdekelt már a dicső múlt és az elkövetett hibák sorozata.
F. az értékesítésről a cipője orrát nézegette. Múlt hónapban vett fel hitelt a kocsira. Kis beruházás. Kényelmesebb volt, így a lányát és a feleségét is könnyebben be tudta hozni a városba. Talán nem a legjobbkor. Nem kellett volna. Mardosta a lelkifurdalás. De ki tudta, hogy ez lesz.
G. már régen a felmondásán gondolkozott. Az átdolgozott napok és a gyerekek mellett azonban nagyon kevés ideje maradt az álláskeresésre. Legalább az önéletrajzát rendbe szedte kicsit. A barátai is mindig küldenek linkeket, de eddig nem igazán volt ereje ezeket megnézni. Most majd muszáj lesz.
Leépítés – a tizenharmadik percben kerül elő ez a szó. Jól elő volt készítve. Rendesen felvezetett beszéd. Szép, kerek, csodásan gördülő szavak, mondatok. A főnök aztán az elkötelezettségről és az energiabefektetésről beszél. Azoknak, akik itt maradnak, többet kell majd teljesíteni. Intenzívebben. Semmiféle üresjárat nem lesz megengedve. Átcsoportosítanak. Lesznek olyanok, akik nem a saját munkakörükben fognak a továbbiakban dolgozni.
S. az előtte álló kolléga hátát nézegette: a kék vásznon egy jókora fehér folt, biztosan sokáig állt a kinti falnak támaszkodva. Legszívesebben letörölgette volna, mint egy terítőt. Talán ő volt az egyetlen, aki arra gondolt, hogy bárcsak őt is kirúgnák. Az utóbbi időben túl sok volt benne a feszültség. Rengeteget dolgozott, szinte eredmény nélkül. A szakmájában ez kudarcnak számított. De őt biztosan nem fogják elbocsátani, ezt tudta pontosan, miután a múlt hónap végén kinevezték. Talán inkább a tisztogatás és a megregulázás fontos feladatát bízzák rá, amitől előre gyomorgörcse lett. Egyre hátrébb sodródott a teremben, szinte már az ajtó mellett állt. Ha akarná, kinyithatná az ajtót és elmenekülhetne. Most akár a következő városig is el tudna futni. Az eligazítás harmadik harmadából már szinte nem is hallott semmit.
Húsz perc elteltével visszamentek dolgozni. Mindenkivel elbeszélgetnek majd jövő héten. Értelmetlenül és fenyegetően tornyosultak előtte a táblázatok. Legszívesebben sírt volna, mint K., aki éppen mellette ült. Kolléganője is csak titokban csinálta. Kiment a mosdóba, de a karikákat és az elmosódott sminket nem tudta eltüntetni az arcáról.
Borítófotó: Szabó Judit Erzsébet
Iratkozz fel hírlevélre!
Szeretnél információkat kapni új szövegekről, eseményekről?



